Először pont karacsonykor voltunk itt.
Mivel egyik barátunk hozott kutyát is, így kint maradtunk a teraszon, és nem bántuk meg. A pincérünk a főételek kihozásáig csak velünk foglalkozott, és bár nem állt az asztal mellett, de ahányszor arra gondoltunk, hogy kérnék valamit, máris megjelent. Elég gyorsan megkaptuk az előételeket, és ahogy elfogyott már jöttek is a főételek. A menüre már nem emlékszem, mi lazacot ettünk, a többiek valami húsételt, de mindenkinek nagyon ízlett. A főételek után kis szünet jött, majd a pincér egy tablettel, amin a desszertek menüje volt. A desszertek között volt tiramisu és fagyi is. A desszert után bőven maradt időnk beszélgetni is míg végül újra jött a pincérünk (ekkor először hívásra), és hozta a számlát.
A Tosáv Eilat kártyára adnak 10% kedvezményt, de ezt nem vettük igénybe, mivel az étterem az Isrotel szállodalánchoz tartozik és ott nekem, mint dolgozónak 25% kedvezmény jár. Fizettünk, a borravalóval kissé túlzásba is estünk, és megállapodtunk, hogy még máskor is visszatérünk.
Az étterem honlapja: http://www.lacuccina.co.il/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése